Gúth Erik Zoltán vagyok, 1968 március 9-én születtem és a tanári mesterképzési szak keretein belül jelenleg levelező 2 féléves informatikatanári szakra járok.

Korai évek

Szüleim hatására az általános iskola elvégzése után a helyi Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumba jelentkeztem és nyertem felvételt, folytatva a családi tradíciót. A gimnáziumi évek alatt a tanári pálya felé orientálódtam, testnevelés-matematika szakos irányban szerettem volna továbbtanulni. Mivel többen a baráti körből a testneveléssel komolyabban szerettek volna foglalkozni olyan tornacsapatot sikerült összekovácsolni a négy év alatt (ami tizenöt éve nem volt már az iskolában), hogy megyei bajnokságot nyertünk és Debrecenben az országos bajnokság területi versenyéig is eljutottunk. Pedig amikor a középiskolába kerültünk akkor már nem volt tornatermünk és még nem készült el az új épület. Matematika és informatika területen azzal a tanárral kerültem kapcsolatba, akinek személyisége nagyban meghatározta, hogy ezt a szakirányt is válasszam. Visszagondolva a gimnáziumi éveimre azokra a tanárokra emlékszem, akik nemcsak tanítottak, hanem neveltek is.

A tanulás és a munka világában

A gimnázium elvégzése után nem felvételiztem sehova, hanem munkahelyet kerestem. A munka mellett majd szép lassan újra elkezdtem tanulni. A tanári pályától elkanyarodva az Ybl Miklós Műszaki Főiskola építészmérnöki szakján végeztem. Abban az időben az építőipar leszálló ágban volt, a nagy építőipari cégek

megszűntek. Visszakerülve Balassagyarmatra megházasodtam majd letöltöttem katonaidőmet és a Balassagyarmati Határőrségnél helyezkedtem el, mint műszaki ügyintéző. Egy év után a Földhivatalhoz kerültem, mint rendszergazda ahol tizenegy évet dolgoztam. A „rendszergazdaság” mellett képeztem magam folyamatosan mivel nem szakirányú volt végzettségem és az elvállalt feladatnak meg akartam felelni maradéktalanul. A megyében lévő földhivatali informatikusokkal olyan csapatot képzetünk, hogy közös fejlesztéssel több programunkat használták megye szerte. Abban az időben a PHARE támogatásoknak köszönhetően az informatikai területet olyan mértékben támogatták, hogy a legmodernebb operációs rendszerekkel és eszközökkel dolgozhattunk, ami szakmai szempontból előre mutató és igen inspiráló volt.

Képesítés nélkül

Ez idő alatt 1997/98-as tanévben a Balassagyarmati Szondi György Szakiskola és Szakközépiskolába hívtak óraadónak, mint informatikust. A tanítás, a régi irányvonal így bukkant fel ismét az éltemben. Mivel szakképzetlen voltam, mint tanár, nem tudtam mit jelent tanmenetet írni, óravázlatot, milyen pedagógiai módszereket kell alkalmaznom, egyáltalán milyen egy óra „igazi” felépítése, mi a NAT? Sokat vívódtam, hogy vállaljam, hiszen képesítésem nem volt. Képes vagyok-e rá, egyáltalán alkalmas vagyok-e rá.  A feladat újdonsága vonzott és a bizonyítási vágy. Kaptam egy tankönyvet, ami mentén kellett megtanítanom a tananyagot. Emlékeimben élő minták alapján „tanítottam”. A második félévben még óralátogatást is sor került, aminek az értékelő beszélgetése tanulságos volt számomra. Ott szembesültem először azzal, hogyan is kellene egy órát megtartani, illetve milyen dokumentumok kellenének.

A következő tanévben a Mikszáth Kálmán Szakközépiskolában kaptam óraadói állást hasonló kondíciókkal, mint az előző iskolában.

A tanítással eltöltött két év és a földhivatalnál megszerzett tudásom miatt megkerestek az ESZE Közgazdasági és Számítástechnikai Szakközépiskolából, hogy vegyek részt az OKJ-s szakképzésben ahol programozói és rendszergazdai képzés indult. Ismét döntés előtt álltam, megint egy kihívás, újabb feladat. Már nem 15 éves gyerekekkel, hanem felnőttekkel kell foglalkoznom. Programozást, hálózatokat és operációs rendszereket tanítottam A szakmai és vizsgakövetelményeket áttanulmányozva vetettem bele magam a tanmenetek megírásának. Óravázlatokat még mindig nem készítettem és a menetközben „alakult” órák alaposan megváltoztatták az eredeti elképezéseimet. Az idő elteltével és a tanulók megismerésével már gyakorlatból tudtam, hogy mi az, amit egy tanóra alatt meg tudok valósítani. Az itt eltöltött hét év alatt (1999-2006) rengeteget tanultam a diákoktól. Bár az órákra való készülés, a tananyagok összeállítása nagyon sok időt vett el még sem múlt el haszontalanul. Az évek során néha olyan záró dolgozatok születtek, amik megállták volna helyüket főiskolás szinten is. Ha vissza tekintek arra, hogy az iskolában a tőlünk megszerzett tudás segítségével érték el, azt hiszem nincs szégyenkezni valóm, tekintve közülük többen programozói cégeknél tudtak elhelyezkedni és megállták a helyüket.

Végzett tanár

Az évek alatt körvonalazódó gondolat, hogy ideje lenne megszereznem a tanári végzettséget találkozott azzal a lehetőséggel és kényszerrel, amit a főállásomnak köszönhetek. Mivel építész végzettségem volt (benne a geodézia) amit el tudtak fogadni a felvételemkor már az új jogszabályoknak megfelelően nem volt elégséges. A „kellemest a hasznossal” összekötve jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karára számítástechnika szakos tanárnak ahová 2003-tól 2006-ig jártam és végeztem.

Iskola nélkül

Sajnos az utolsó években jellemzően olyanok jelentkeztek az OKJ-s képzésre, akiket nem vettek fel főiskolára vagy nem akartak dolgozni. A fegyelmezés napi problémává vált. Ennek megfelelően egyre többet küzdöttünk a felesleges üresjáratokkal és a tananyaggal sem haladtunk úgy, ahogy kellett volna. Vezető váltás is történt az alapítványi iskolában és az új igazgató más tantestülettel indította az új tanévet. Mikorra végeztem és megszereztem azokat az ismereteket, amik felhasználásával jobban, eredményesebben tudtam volna tanítani ott álltam iskola nélkül.

Tanári pályán

A földhivatalnál eltöltött tizenegy év után 2007-ben létszámcsökkentés miatt állás nélkül maradtam, ráadásul 2006-ban beiratkoztam az ELTE informatika kar, informatika tanár levelező tagozatára, de azt így finanszírozni már nem tudtam. Most én kerestem meg azt, aki legelőször tanítani csábított. Kapva kaptak az ajánlatomon ugyanis az építészeti szakmacsoportban műszaki tanárra volt szükségük és az én két végzettségem pont megfelelt. 2007-től 2010-ig ismét a Szondi György Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskolában tanítottam, mint műszaki tanár és informatika tanár. Rögtön osztályfőnök is lettem egy 44 fős kőműves és szobafestő-mázoló osztályban. A tanítás már nem olyan volt mint a megelőző alkalommal. Az iskola profiljában már benne voltak az SNI-s tanulók amivel igazából nem tudtam mit kezdeni mert ahhoz semmi felkészültségem nem volt. Nem is igazából értettem, hogy lehet az ennyire különböző szintű gyerekeket tanítani. Szinte a verekedésig fajultak a fegyelmezések, a hiányzások miatt rengeteg tanuló ki kell zárni. A lukas óráimban illetve szabadnapjaimon, amikor az osztálynak gyakorlata volt azzal telt az időm, hogy a tanulók után kellett járkálnom és a városban összevadásztam őket már akit lehetett. A tanítás csak másodlagos vagy harmadlagos volt. Sokféle módszerrel próbálkoztam több-kevesebb sikerrel. Az egyik évben egy kollégával együtt végeztünk egy képzést amiben konfliktuskezeléssel és resztoratív technikákkal, mediációval ismerkedtünk meg amit próbáltunk a gyakorlatban hasznosítani. Sajnos ennek további kimenete nem lett , de nekem ez is személy szerint sokat jelentett és segített. Sok hasonló cipőben járó kollégával cseréltünk eszmét akik próbáltak valami más utat keresni és megoldást találni.

Közben 2009-től 2011-ig a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben számítástechnikát tanítottam szakmát tanulóknak és érettségire felkészülőknek. Bár eleinte furcsa volt úgy tanítani, hogy az ember zsebében ott lapul a pánik gomb de nekem soha nem kellett használnom. Valahogy sikerült velük közös nevezőre jutni és sokszor segítséget is kértek kérvények írásakor vagy tanácsot kértek ügyes-bajos dolgaikban. A börtönparancsnokkal sokat beszélgettünk akinek személyében egy olyan embert ismertem meg aki szintén kísérletező típus és mindig keresi a lehetőségét az újdonságoknak. Nevéhez fűződik a „Freskóterápia”, és a „Meskör” is több éve működik már náluk.

Pályaelhagyás után újra tanítok

2010-től egy ötéves pályaelhagyással – amit sajnos a felvett devizahitel és az akkor tanári fizetés eredményezett – ismét tanítok 2015-től a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma és Szakközépiskolájában, mint számítástechnika tanár. Az igazgatónő – volt kollégám a Szondi iskolában – keresett meg, ismervén az „előéletemet”, hogy a náluk folyó OKJ képzésben és az informatikai képzésben vegyek részt, amit én örömmel elfogadtam. Az iskola most csatlakozott a Cisco Hálózati Akadémiához és annak a tanári képzését  jelen pillanatban is végzem valamint közösen most alakítjuk ki az ehhez szükséges labort is.

Régi vágyam teljesült azzal, hogy itt taníthatok hiszen a Balassi Bálint Gimnázium mellett a város másik meghatározó iskolája ez. Szakmai tapasztalataim alapján úgy gondolom hasznára válhatok mind a diákok mind az intézmény számára és az ELTE-n megszerezhető végzettséggel együtt remélem tanítási pályám kanyargós útjai kiegyenesednek és így 48 évesen már lassan tudomásul kell vennem tanár vagyok és itt helyen vagyok és helyem van.